A BALATONALMÁDI FOCISULI ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA  

A Balatonalmádi Focisuli Alapítvány 1999-ben alakult helyi kezdeményezésre. Alapítója Duna Lajos, balatonalmádi sportbarát. Ebben az időben az 5-13 év közötti gyerekeknek Balatonalmádiban kevés szervezett sportolási lehetősége volt. Az alapítvány azért jött létre, hogy ezt a hiányt mérsékelje. Az alapítvány alapvető célja a Balatonalmádiban és vonzáskörzetéhez tartozó településeken élő 5-13 éves fiatalok labdarúgás oktatásának elősegítése, a szabadidő sportolással való eltöltése, az egészséges életmódra nevelés feltételeinek javítása és a tehetséges gyerekek kiválasztása.

Az alapítvány amellett, hogy megszervezi és lebonyolítja a gyerekek sportfoglalkozásait, számos egyéb dologgal is segít. Felszereléseket (labdákat, mezeket) vásárol, terembérletet fizet, a sportversenyekre való utazást segíti.

A Balatonalmádi Focisuli Alapítványt a Veszprém Megyei Bíróság 2005-ben közhasznúvá nyilvánított.

A Balatonalmádi Focisuli Alapítvány sportfoglalkozásai a kezdetektől fogva nagyon népszerűek. A 2008-09-es szezonban több mint 90 fiú vett részt rendszeresen a heti 2-3 alkalommal megtartott edzéseken. A gyerekek korosztályuknak megfelelően három csoportban felkészült edzők (Ács Attila, Stiger Ádám) irányítása mellett sportolnak, gyakorolnak a BSE pályáján, a vörösberényi füves pályán, illetve a téli időszakban a vörösberényi, a Györgyi Dénes Ált. Iskola, illetve a Kéttannyelvű Gimnázium tornatermében.

Az elmúlt évben az alapítvány keretében focizó gyerekek számos sportversenyen vettek részt. Bekapcsolódtunk a Nupi és a Góliát focitornák rendezvényeibe, környékbeli és távolabbi focitornák meghívásainak is eleget teszünk. Emellett a Balatonalmádi Focisuli Alapítvány – főleg a kevés versenyzési lehetőséggel bíró téli szezonban - a különböző korosztályoknak focitornákat rendez. Ilyen már hagyományosnak nevezhető rendezvényeink a márciusi Tavaszváró-kupa, júniusban a Tanévzáró Pünkösd-kupa, decemberben a Mikulás-kupa és karácsony előtt a Karácsony-kupa. Ezeken a rendezvényeken, amelyek a vörösberényi tornateremben, az alsóörsi sportcsarnokban és a városi sportpályán kerülnek lebonyolításra jó hangulatban, sportszerű mérkőzéseken mérhetik össze tudásukat csapataink a környező települések együtteseivel. Igyekszünk az eseményeken a csapatokat jutalmazni, illetve a gyerekeknek apró ajándékokkal kedveskedni.

Az alapítvány sikeres munkáját tükrözi, hogy majdnem minden évben akad olyan ügyes, jó adottságú, képességű, kimagasló szorgalmú ifjú focistánk, aki nagyhírű egyesülethez igazolhat el és próbálhatja ki magát. Természetesen a többiek sem kallódnak el. A folytonosság biztosított azáltal, hogy a BSE serdülő csapatában igazolt labdarúgóként ők is bajnoki rendszerű mérkőzéseken vehetnek részt hétről hétre.